A régészek négy évig vizsgálták az értékes leletet, mire kiderítették a korát. A New England Egyetem szakemberei még 2011-ben fedezték fel a gyöngyöt egy öböl barlangjában. A felszín alatt nagyjából 70 centiméter mélyen felfedezett gyöngy borításának kormeghatározása révén a kutatók megállapították, hogy a lelet nagyjából kétezer éves. A meglepően jó állapotban lévő gyöngyöt a Tengerészeti Múzeumban állítják majd ki.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!