A legszebb bikinis lány

Szombat este több víz volt Siófok belvárosában, mint a Balatonban egész nyáron. Szakadó esőben rendezték meg a Miss Bikini International döntőjét.

Információink szerint a főszponzor hirtelen visszalépése miatt még reggel is kétséges volt, hogy bámulhatjuk-e a felhozatalt, de végül a szabadtéri színpad helyett a művház színházterme nyújtott segítő kezet a happeninghez. És nem is akárhogyan: a színpadon fehér paravánok, művirágkaspók, középen meg a magyar-alpin házfalfestészet stílusában megálmodott bikinis hölgy képe. Természetesen szőke és enyhén bandzsa.

Az egész olyan kicsi, savanyú, de a miénk jelleget kapott. Főleg, mikor kiderült, hogy a műsorvezető késik fél órát. Az idősebbek a hely szelleméből kiindulva már több tippet leadtak Vitray Tamásra és Rózsa Györgyre mikor futótűzként terjedt a hír: VV Laci lesz az est házigazdája. Kilenckor be is futott a megasztár, hogy Répás úr (a licenctulajdonos) lányával karöltve felkonferálja az ilyenkor elmaradhatatlan néptánc együttest és zenekart. Aztán jöttek a lányok, először a nemzetiségüket tükröző ruhakreációban széles mosollyal és keskeny szókinccsel, legalábbis ami a bemutatkozást illeti.



Később Király Linda és barátai örvendezették meg a közönséget nem pléjbekkelt (nagyon figyeltünk) dalokkal, melyek között szerepelt a Big Brother nóta is. Laci: ez a club song sokáig volt a telefonom csengőhangja, amit az RTL Klubnál nem nagyon díjaztak. Live fast, love hard, die young!

A továbbiakban az estnek két fénypontja korelállt, a bikinit viselő lányok kisugárzása és Laci angol tudása. Ő volt ugyanis az idegen nyelvű szpíker, így a következő finomságokat hallhattuk (a teljesség igénye nélkül, a magyar szöveget a műsorvezető hölgy mondta, Laci fordított): Hölgyeim és uraim elérkeztünk az este legfontosabb részéhez: ladies and gentleman, let's see the girls. Kérem köszöntsék nagy szeretettel:...give it a huge kiss. A Duna Néptáncegyüttes műsorát láthatják: ..the Duna Team.
Vagy néhány bonyolultnak tűnő helyzetben alkalmazott szófordulat: ...tipical traditional hungarian dancing...we gonna continue this...because this is about bikini contes...this is the hungarian mentality...warm welcome.

Elmondhatjuk a látottak után, a nemzetközi zsűrinek nehéz dolga volt, hogy a szünetben először a legszebb öt, majd a legszebb három lányt kiválassza a harminckét induló közül. Közben Delhusa Gjon énekelt, az első számot gitár nélkül, mert állvány nélkül, két kézzel mikrofont tartani és gitározni ugye szinte lehetetlen.

Mindezek ellenére a műsort a lányok a hátukon is elvitték, szépek voltak és gyakran alulöltözöttek. A harmadik helyet Miss Litvánia, a másodikat Miss Magyarország, az elsőt Miss Németország nyerte.
Ekkor Miss Bratislava már csípőre tett kézzel nézett szúrósan maga elé. Te jó ég a bennem lévő kisördög bele se mer gondolni, vajon ki mit ígért neki miért. Ahogy egy mögöttem ülő hölgy summázta: a férfiak a szépségversenyek körül mind disznók. A különdíjaknál a fotósok egymást licitálták felül az 500-1000 dolláros portfóliókkal.
Az első három helyezett szalagját egyébként Ilcsi Néni adta át, aki igazából egy nagybajszú bácsi. Ő a szépítő füvek igazgatója. A terem gyorsan kiürült, a lányoknak hirtelen rengeteg rajongójuk, a férfiaknak pedig hatalmas egzisztenciájuk lett. Néhány névjegy gazdát cserélt, aztán mindenki köddé vált az esős siófoki éjszakában.



Fotó: Pointer

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Galéria