A Demokratikus Koalíció szerint nem a plakátrongálók veszélyesek a társadalomra, hanem azok, akik másokat megaláznak a gyűlöletkampánnyal - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, az ellenzéki párt elnökségének tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján. A politikus drámai fordulatként értékelte, hogy a rendőrség bűncselekmény miatt vitt be két fiatalt, akik lefestettek egy "idegenellenes plakátot". A politikus szerint ilyen eset 2010 előtt nem fordulhatott volna elő. A kiemelt rendőrségi figyelmet a rendőri szakma arcul csapásának minősítette. Magyarország mindig akkor volt emelkedő pályán, amikor befogadó volt, s nemcsak befogadta az ide érkezőket, hanem kifejezetten behívta a más etnikumú embereket - folytatta, hozzátéve: aki magyarnak vallja magát, az kiáll azok mellett, akik - akár polgári engedetlenséggel - megpróbálnak gátat vetni ennek az "uszító kampánynak".
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!