A honvédelmi miniszter Hazáért érdemjellel tüntette ki Kádár Sándor őrnagyot, aki szerda reggel a kecskeméti repülőtéren a Magyar Honvédség elromlott Gripenjével kényszerleszállást hajtott végre, majd katapultált. A miniszter csütörtökön a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban látogatta meg a balesetben megsérült pilótát. Hende Csaba úgy fogalmazott: a pilóta hősiességével érdemelte ki a kitüntetést, mert az életét sem féltve megmentette a magyar légierő egyik vadászgépét.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!