Körülbelül két hét múlva megnyithat a városrész megszépült játszótere, amelyet a Joskar-Ola Lakótelepért Alapítvány újít fel. A játszótér az idén azért nem nyitott ki, mert játékai balesetveszélyesek voltak. A teljes felújítás összköltsége csaknem kétmillió forint. Az alapítvány a a pénz előteremtéséhez a lakók és helyi vállalkozók segítségét kérte. Az elmúlt hetekben játszóeszközöket javítottak, kavicsréteget terítettek szét, így a tervek szerint hamarosan birtokba vehetik a kicsik a játszóteret.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!