Tizennyolc ötödikes diák betegedett meg, heten kórházba is kerültek a seregélyesi erdei iskolából ételmérgezés miatt pénteken. Kedden érkezett a 27 tagú osztály az erdei iskolába, és csütörtökről péntekre lett rosszul a tizennyolc gyerek. A népegészségügyi szakemberek most vizsgálják, hogy a diákok milyen higiéniai körülmények között étkeztek, és minták segítségével elemzik az ételeket. A nyári hőségben különösen fontos a megfelelő tárolás, hűtés.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!