Feltörték ugyanis a Paksi Atomerőmű egyik vezetőjének az autóját, és ellopták a benne hagyott laptopot és néhány másik adathordozót, rajtuk a készülő erőmű, a Paks II. egyes terveivel, dokumentációjával. Bár a tulajdonos azonnal feljelentést tett a rendőrségen, a számítógépet és az elkövetőt azóta sem találják. A BRFK a Blikk megkeresésére megerősítette, hogy lopás bűntette miatt folyik az eljárás, azonban a kiemelt ügyek főosztálya jár el az ügyben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!