A Fidesz tovább nyomja a primitív kirekesztősdit. Ezúttal Kósa Lajos alelnök száján jöttek ki kártékony anyagok szerda reggel a TV2 Mokka című műsorában. "Ezt az áradatot le kell fékezni, különben nagyon komoly problémánk lesz" - mondta. Hozzátette, hogy az érkezők kevesebb mint egy százalékát jelentő politikai menekülteket be kell engedni, az illegális bevándorlókat viszont vissza kell toloncolni abba a biztonságos harmadik országba, amelyen keresztül ide vezetett az útjuk. Aki valóban menekült, annak ott kell megállnia, ahol már nem fenyegetik az életét - közölte.
"Óriási a nyomás, ötmillióan vannak úton Európába illegálisan, ezeknek töredéke politikai menekült, akit be kell engedni" - fogalmazott a politikus. A kormányzatnak az a szándéka, hogy saját törvényeinknek érvényt szerezzen saját országunkban, a fizikai határzár kiépítése pedig "nem látszik szükségesnek, végső esetben ezt is lehet csinálni."
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!