Majdnem 290 milliós karbantartás indul hétfőtől a Nyugati pályaudvaron

Halaszthatatlan karbantartási munkák miatt hétfőtől július 5-éig két hétre bezár a naponta 60-70 ezer utast fogadó fővárosi Nyugati pályaudvar, a majdnem 290 millió forintba kerülő felújítások jelentősen javítják majd a pályaudvar színvonalát és a vonatok menetrendszerű közlekedését - jelentették be a MÁV képviselői sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Vizi Zsolt, a MÁV Zrt. műszaki lebonyolítási vezetője elmondta: a vágányokon, a váltókon, a forgalmat irányító biztosítóberendezésen, a felsővezeték-hálózaton, az utasperonokon és az állomásépületen is végeznek munkákat. Ezeket a vonatforgalom fenntartása mellett nem lehet elvégezni, mert úgy évekre elhúzódó kellemetlenséget jelentett volna az utasoknak - tette hozzá.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek