Megkezdte a felkészülést az U18-as fiú kosárlabda-válogatott a nyári, osztrák rendezésű EB-re. Az együttes a felkészülés első négy hetét Körmenden tölti. Ebből a harmadik és a negyedik héten előbb Horvátországban, majd Ausztriában játszik 2-2 edzőmérkőzést. A Ferenczi Tamás által irányított keretben egyébként két körmendi név is szerepel. Doktor Péter és Márton Ádám, akik a helyi Törpördögök csapátanak tagjai.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!