Szombathely önkormányzata a közgyűlés határozata alapján mintegy 650 szombathelyi kiskert bérlőjével kötött földhasználati szerződést. Aki még nem tette meg, július 15-ig átveheti a szerződését a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán. Az új bérleti szerződések egyébként újabb öt évig érvényesek, ez a törvényi maximum.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!