Munkaszüneti nap lesz az rendelőkben és a hivatalokban

Július 1-je az egészségügyi alapellátásban dolgozók és a köztisztviselők számára is munkaszüneti nap. 1992 óta tartják meg országszerte a Semmelweis-napot, amely a magyar egészségügyben dolgozók ünnepnapja. 1997-ben rendezték meg először a  Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete kezdeményezésére a köztisztviselők napját ugyanezen a napon. Ezért július 1-jén szünetel az ügyfélfogadás a városban. A felnőtt és gyermek háziorvosi, valamint a fogorvosi ellátás helyett pedig orvosi ügyeletet tartanak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek