Július elsején megkezdődik az egészen vasárnapig tartó, országosan is egyedülálló rendezvény Szentgotthárdon. A Szerelmesek Fesztiváljának megnyitója ma este hat órakor lesz a Csákányi László Filmszínházban. A nyitó napon a Szerelmes biciklisták című filmet nézhetik meg az érdeklődők. Ezt pedig majd egy közönségtalálkozó követi a film egyik főszereplőjével, Tahi Tóth László színművésszel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!