Jubiláló házaspárok találkoztak Szombathelyen

Nekik rendezett programokat a Szombathelyi Egyházmegye a hétvégén. Mintegy félezer pár vett részt az ünnepségen, amelyet azért szerveztek meg már ötödik alkalommal, hogy ráirányítsák a figyelmet a házasság értékére és szentségére. A házaspárok az összetartozást szimbolizáló lakatokat is kaptak, amelyeket a Székesegyház melletti átjáró kerítésére tehettek fel. Egy emléklapot is átvehettek azok a házaspárok, akik idén ünnepelték 5., 10., illetve további kerek évfordulójukat. A szertartás keretében a jubilánsok megújították házassági ígéretüket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek