A Nyugat-dunántúli régióban az eddig feldolgozott személyijövedelemadó-bevallások 19 százaléka hibás - tájékoztat az adóhivatal. Jelentős részüket a NAV hivatalból javítja, de még így is több ezer adózónak kell személyesen megjelennie az ügyfélszolgálaton vagy postán elküldeni a hiánypótlást. Nem kell azonban minden esetben bemenni az adóhivatalba, a papíron benyújtott bevallás javítását például telefonon is el lehet intézni. Ehhez ügyfélazonosító-szám szükséges, mely a NAV honlapjáról tölthető le. A NAV telefonos ügyintéző rendszere hétfőtől csütörtökig egészen nap, pénteken fél 2-ig várja az ügyfelek hívásait.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!