Budapest Airport: újabb rekordot döntött a júniusi utasforgalom

A Budapest Airport minden eddiginél nagyobb utasforgalmat regisztrált júniusban, 966 297 utas indult és érkezett a terminálokon keresztül Magyarországra, több mint 100 ezerrel több, mint egy évval korábban. Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy az utasforgalom kétszámjegyű, 11,8 százalékos bővülése még a 2014-es július-augusztusi csúcsidőszaknál is erősebb. Ha marad ez a tendencia, akkor a magyar főváros légikikötője újabb rekordévnek néz elébe az utasok száma alapján. Ezt az előrejelzést az is alátámasztja, hogy az év első felében szintén 11,8 százalékos volt a növekedés, ami majdnem félmillióval több légi utast jelentett a magyar fővárosban.

A küldő- és célállomások toplistáját változatlanul London vezeti (négy repülőtérre öt légitársaság kínál utakat), utána következik Párizs, Brüsszel, Frankfurt, Róma, Isztambul, Amszterdam, Milánó, München és Moszkva.

A nyár első hónapjában számos új járat és új célállomás is megjelent a Budapest Airport kínálatában: a Wizz Air elindította új járatát a szardíniai Algheróba és a skóciai Glasgow-ba, két új transzatlanti járat is elindult a SkyGreece és az Air Transat jóvoltából.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek