Harmincegyedik alkalommal rendezik meg idén a Vasi Vasember triatlonversenyt Szombathelyen, szombaton. 450-en neveztek a megmérettetésre az ország minden részéből, de még Szlovéniából is érkeznek versenyzők. A férfi mezőny délelőtt 11-kor startol, a nők fél órával később. A verseny 1500 méter úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 kilométer futásból áll, amelyet időkeret nélkül egyénileg és váltóban is lehet teljesíteni. A Vasi Vasember az ország legrégebbi triatlonversenye, amely előbb jött létre, mint a triatlonszövetség.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!