Luxembourgi informális tanácskozásukon az EU-országok belügyminiszterei megállapodtak abban, hogy 20 ezer olyan menekültet betelepítenek az unió területére, akiknek a menedékkérelmét az ENSZ korábban már jogosnak ismerte el - közölte csütörtökön Luxembourgban Thomas de Maiziere német, valamint Bernhard Cazneuve francia belügyminiszter. Ami az Olaszországba, illetve Görögországba már eljutott menekültek ügyét illeti, erről még tovább folynak az egyeztetések - tette hozzá de Maiziere. Korábbi tervek szerint 40 ezer ilyen menekültet vennének át a két említett országtól a többiek, de az erre nézve kidolgozott kvótajavaslattal többen nem értenek egyet - tette hozzá a német belügyminiszter.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!