2060-ra csaknem kétmillióval csökkenhet a népességszám

A KSH Népességtudományi Kutatóintézet kutatása szerint 2060-ra a magyar népesség száma csaknem kétmillióval csökken, és a legalább 65 évesek aránya megközelíti majd az egyharmadot. A pénteken Budapesten bemutatott Demográfiai portré 2015 című kötet szerint a nyolcvanas évek eleje óta Magyarország népessége egyre kisebb, a 2011-es népszámlálás és 2014 között 100 ezer a veszteség. A létszámcsökkenés a születések alacsony és a halálozások magas számának együttes következménye. A kutatás alapján az európai országokban tartózkodó magyar állampolgárok száma évről évre nő, 2014 elején 330 ezer körüli volt, ami három és félszerese a 2001-es adatnak. A külföldön élő magyarok között magasabb a férfiak, valamint a fiatalok és a diplomások aránya. Az elvándorlás növekvő trendje és magas aránya a fiatal korcsoportokban Magyarországot is egyre inkább kivándorló országgá teszi.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek