Idén 40 százalékkal nőhet a használtautó-behozatal

Gablini Gábor az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában elmondta: míg az elmúlt években 25 ezer használt autót importáltak Magyarországra éves átlagban, tavaly ez a szám már meghaladta a 100 ezret, idén elérheti a 140 ezret is. Az elnök felhívta a figyelmet az "utolérhetetlen, eldobható mobilszámmal" rendelkező "nepperektől" való használtautó-vásárlás veszélyeire is. Véleménye szerint a használtautó-import 70 százaléka ilyenek kezében van, akik gyakran idős, 5-17 éves, nyugati országokban környezetvédelmi szempontok miatt már megsemmisítésre váró autókat importálnak. Sok esetben az első kilométereknél kiderül a baj, de ekkor már nem elérhető a kereskedő - jegyezte meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek