A Nemzeti Adó- és Vámhivatal megkezdte augusztus végéig tartó nyári ellenőrzéssorozatát. Az országos akció során az adóellenőrök és a pénzügyőrök a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon, a nyári fesztiválokon, a szabadtéri rendezvényeken és az idegenvezetési szolgáltatóknál vizsgálódnak. Tavaly Vas, Győr-Moson-Sopron és Zala megyében valamennyi nagyobb településén megjelentek az adóellenőrök, sokszor a társhatóságokkal együtt, és az esetek negyedében állapítottak meg valamilyen hiányosságot. Az adóhatóság akkor összesen 76 millió forint bírságot szabott ki a régióban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!