A katasztrófavédelem a források átcsoportosításával Magyarország nagy tavainak térségeit is beemeli a központi szúnyoggyérítési programba, kiegészítve ezzel a Magyar Turizmus Zrt. és az önkormányzatok által elvégzett munkát. A tavak térségén kívül egyebek mellett a Dráva mentén, a Dunakanyarban, a Rába mentén, Vas megyében is zajlik az irtás. Folyamatosan bírálják el az időközben bejelentkező települések kérelmeit is. A központi program mellett pedig az önkormányzatok önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!