Három hét zárva tartás után hétfőn kinyitnak a bankok Görögországban. Valamelyest enyhítenek a készpénzfelvételi korlátozásokon, de a külföldi utalásokra vonatkozó tilalom és a tőke mozgásának ellenőrzését célzó egyéb intézkedések érvényben maradnak – közölte a görög kormány. A három hétig tartó bankzárlat mintegy 3 milliárd eurós veszteséget okozott az ország gazdaságának, és ebbe az összegbe nem számolták bele a turizmusból származó bevételek kiesését.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!