Három év után először nőtt a három napnál hosszabb foglalások aránya. És már most akadnak a százszázalékos foglaltságot közelítő időszakok: az előfoglalási adatok alapján az augusztus 20-ai hosszú hétvégére már sok helyen nincs szabad szoba. A második negyedévben sorrendben Budapest, Siófok, Eger, Balatonfüred, illetve Pécs fogadta a legtöbb vendéget. De a legnépszerűbb városok 90 százaléka valamilyen vízparti vagy nevezetes fürdőt felvonultató település. Így Vas megyéből Sárvár és Bük a legnépszerűbb úticél.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!