Gyerektábor a börtönben

Az idén is két hétig táboroztak a büntetés végrehajtási intézetben dolgozók gyerekei a szombathelyi börtön területén. Társasjátékkel, sportversenyekkel, vetélkedőkkel várták a kicsiket, de a kemencében sütéssel, tésztagyúrással, pizza készítéssel is megismerkedhettek az érdeklődő gyerekek. Jártak a tűzoltóságon és a rendőrségen is, előbbiben a tűzoltás rejtelmeivel ismerkedtek, locsolhattak tűzoltó tömlőből, kipróbálhatták a tűzoltókocsikat is, a rendőrségen pedig játékok, vetélkedők várták őket, gyakorolhatták a közlekedési táblákat és kipróbálhatták a „részeg szemüveget”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek