Pedig az a por és hüvely nem volt akármilyen, a hetvenes években erre recskázott minden európai kamasz, így én is. Természetesen tiltott gyümölcs volt a szocializmusban a szexfilm, hiába volt a műfajnak még magyar sztárja is, mint Tordai Teri. Minden, ami édes volt, Coca Cola, és a szórt fényben libegő punci, nyugatról jött, mindenesetre itthon világos volt előttünk a vágy titokzatos tárgya. Neve is volt. Emanuelle! Gergely Robi is belehabarodott, mutatja a videó klipje, amit minden poppos túlzásával együtt is tökéletesen értek.
Just Jaeckin, aki megfelel tabudöntögetésben például Wahorn Andrásnak, művészfilmet akart forgatni. A szobrász-fotós-író-peformer nem talált fel semmi újat, amikor a művészet szabadságába emelte fel a nyílt színi kúrást – mind a mai napig törekednek erre, lásd Lars von Triert – de formailag avantgarde volt, korai posztmodern, aki a szintivel nyomott sláger zenéjével ma már szappanoperásnak tűnik, de akkoriban azt mondták rá az angolok, hogy durva szex film, vágni kell belőle. Hála Istennek!
Innentől mindig volt a társaságba valaki, akinek megvolt az eredeti változat, amiben persze sokkal többet villant Emanuelle, türelmesen kikockáztuk. Láttam másolt filmszalagon is, ott kivágtuk maguknak a brifkóba. Ilyen időkben még nincs problémája az embernek a szexuális vággyal.
Vissza stílushoz és a legendához. Azt írtam nem régen e felületen, hogy James Bond minta volt előttünk, mindegy, hogy hősre vagy apára vágytunk, hasonlót mondhatunk Kristelre is.
Oké, nem volt az anyánk, vagyis erre már később jöttünk rá, de attól nagyon idegesek lettünk, hogy a pasikon túl a csajokat is bevállalja. Érdekes, de nem a leszbikre haragudtunk, hanem egymásra, vajon melyik pasi szúrhatta el, hogy így történt a dolog? Közben meg tetszett is, onnan tudom, hogy ki száradt a szám. Boldog idők voltak. Mondjatok ma olyan filmet, amiben szeretkezés látványától kiszárad a szám?! Ártatlanok voltunk, és akkora szerencsénk volt, hogy Emanulle rontott meg minket.
Kristel amúgy ráfaragott élete filmjére, de erről nem szeretnek beszélni, mert a szex édestestvére a halál liheg mögötte. Az Emanuelle majdnem olyan hosszú sorozat lett, mint a Bond filmek, Kristel a negyedikig a testén hordta el a csapatot, majd Marcela Walerstein váltotta fel (jó döntés). Ebben már csak epizodista, mégis őrjöngtünk, és nem hittük el, hogy valaha is vége lesz neki. Emanulle örök!
Tévedés, meghalt. Tutira nem tett jót neki az a töménytelen drog, amit magába tolt. Utolsó nagy szerepe a Lady Chaterley szeretője volt (jé, ez is művészfilm), de amcsiban dőlt a pénz, és ekkora erő még egy ilyen szép és szabad nőt is leigáz. Idővel agyvérzés, meg miegymás, végül hazajön Hollandiába meghalni. Helyes. A mi álmunk volt, a Nyugaté, ami Keleten, Ázsiában kóborol, lazít magán, fekszik a homokban. Szabadsága lenyűgöző, és veszélyes. Mindenki arra vágyott, hogy elcsábítsák, ugyanakkor legyen annyi bátorsága, hogy azzal kúrjon, akivel csak akar. Boldog idők, hol volt akkor még az AIDS?
Európai álom, persze, hisz ez dráma a filmben, a földön, nincs happy end. A hősnő eltűnik az álmainkban, s mind a mai napig várjuk, hogy egyszer vele ébredünk az ágyban. Most már Isten veled, Sylvie! A gyöngyvászon ezüst csillogásában temetünk el.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
