Hogy Kamarás Iván jó színész, régóta tudjuk. Ahogy azt is, hogy mennyire hasonlít a nemrég elhunyt Darvas Ivánhoz, időnként bele is borzongunk ebbe az azonosságba.
Támogasd a Nyugat.hu-t!
Kapócs Zsóka ex-szépségkirálynő a modell szakmából érkezett Kamarás Iván mellé, és a világot jelentő deszkákra. Megjelenése ehhez méltó. Aztán lehet erre sok mindent mondani, azt is, amit egy ismerősöm jegyzett meg az előadás után: érdekes volt, most láttam életemben először közelről „tenyésztett nőt”! Kapócs most színésznő szeretne lenni.
Szóval ők ketten játszották a híres gengszter szerelmespárt, Bonnie-t és Clyde-ot, ezúttal zenés betétekkel és táncokkal kiegészítve. Ami feladat nem könnyű olyan elődök után, mint a Warren Beatty és Faye Dunaway, akik a többszörös Oscar-díjas filmben elevenítették meg ezt a gengszterrománcot.
Ne is elemezzük most a szombathelyi, telt házas előadást. Nézzük meg inkább, mit adott nekünk látványban.
A fotókért köszönet a Weöres Sándor Színház honlapjának !