Megrogyott a kiskereskedelem Vas megyében: 200 bolt szűnt meg egy év alatt

A magyar kiskereskedelem mélyen az átlag alatt teljesít.

Összesen 2646 kiskereskedelmi üzlet működött az idei nyáron Vas megyében – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal féléves jelentéséből. Egyértelmű a számsorokból: egyre kevesebb a bolt Vasban.

A nyáron üzemelt 2646 kiskereskedelmi üzlet ugyanis 208 bolttal kevesebb, mint ahányban tavaly nyáron vásárolhattunk a megyében és a tavaly év végitől is elmarad 106-tal. Így a 2022-es év (és az idei év első fele) a kiskereskedelmi egységek bezárásának időszaka lett Vasban is, mert bár a 2019-ig visszanézhető számsorok is már folyamatos csökkenést mutatnak, ennél azért jóval kisebb ütemű fogyatkozás látszik.

2019 nyarán még 3022 kiskereskedelmi üzletet számolt Vasban a KSH, abban az évben fél év alatt sem csökkent 3 ezer alá a számuk (a 2019. decemberi jelentés 3009 üzletet ír). Fél évvel később már mintegy harminccal volt kevesebb bolt, aztán félévenként 10-50 egységgel lett kevesebb – a mostani, ezekhez képest jelentős csökkenésig.

Bezárt üzletek az Uránia udvarban Szombathelyen
Mészáros D. Zsolt

Ami az országos adatokat illeti, a tavalyi év közepétől (tehát egy év alatt) több mint 7000 bolt szűnt meg, ilyen drasztikus, 7 százalék feletti bezárási rátát még sosem láthattunk.

Az infláció az üzleteknek és a vásárlóerőnek sem kedvezett, de a kisboltok fennmaradását az árstopok is nehezítették. Korábban többen panaszkodtak arra, hogy néha még a beszerzési árnál is jóval alacsonyabban kell értékesíteniük a termékeket, és ez a vásárlóknak ugyan jó volt, de a kiskereskedők egyre nagyobb csapdában érezték magukat.

A Portfolio szerint emellett a bérminimum és a minimálbér növekedését is be kellett építeni az árakba, de nem tett jót a gyenge forint és az energiaárak globális emelkedése sem.

Egyébként szinte mindenféle kisboltból sok zárt be az idei év első felében.

Érdekesség, hogy a KSH összesítése alapján, egy lakosra napi átlagban 4700 forint bolti forgalom jutott 2023. január–júniusban, az országos átlagnál 2,3%-kal több.

Az Eurostat a napokban összegezte, hogyan alakult az Európai Unióban a kiskereskedelmi forgalom az elmúlt hónapokban. Mint kiderült, az elmúlt egy évben az Európai Unióban 2,7 százalékkal csökkent.

Magyarországon ehhez képest sokkal rosszabb volt a helyzet: 7,3 százalékkal vásároltak kevesebbet az emberek. Ennél gyengébb eredményt csak két ország ért el az Unión belül: Szlovénia (-17 százalék) és Belgium (-8,4).

Ugyanakkor számos országban már megfordult az eddig lefelé tartó trend. Spanyolországban 7,5, Cipruson 4,1, Luxemburgban 2,6 százalékkal lett magasabb a kiskereskedelmi forgalom, mint tavaly szeptember végén.

Lapunk is többször foglalkozott az üzletbezárásokkal az elmúlt időszakban. Legutóbb például arról írtunk, hogy sorban zárnak be a helyek a szombathelyi Uránia udvarban.

Hogy a tendencia folytatódik-e, vagy megáll végre a csökkenés, az jövő májusban derül ki, hiszen legközelebb az év végén, december 31-én számol újra kiskereskedelmi egységeket a KSH – Vasban is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság