Skócia ellen is kikapott a magyar válogatott

Kazahsztán után újabb vereséget szenvedett a Leekens-csapat.

„Nem egy barátságos meccs lesz a számunkra” – nyilatkozta a magyar válogatott szélső védője, Hangya Szilveszter a Skócia elleni felkészülés találkozó előtti sajtótájékoztatón - írja a rangado.hu.

Valóban volt mit kijavítania Georges Leekens csapatának, hiszen múlt hét pénteken csúnya vereségbe szaladt bele Kazahsztán ellen hazai pályán.

Kedd este akárcsak a kazahokat, a skótokat is a Groupama Arénában fogadtuk, igaz ezúttal nem 134 ezer néző figyelte a lelátóról a két fél összecsapását, mint 1954-ben a Hampden Parkban.

Guzmics Richárd (elöl) és a skót Jack Henry a Magyarország - Skócia barátságos labdarúgó-mérkőzésen Budapesten
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Bátran és kezdeményezőbben lépett fel a magyar csapat az első percekben, igaz a helyzetek elmaradtak, de Lovrencsics és Dzsudzsák is próbálkozott lövéssel. Csapatkapitányunk a 20. percben már a gólhoz is közel járt, tizennyolc méterről leadott szabadrúgását McGregor védte. A 40. percig mindössze egy kapura lövéssel büszkélkedhettek a vendégek, ekkor azonban hatalmas lehetőséghez jutottak, Kleinheisler aprónak tűnő szabálytalanságát lefújta az osztrák spori és tizenegyest ítélt. A hatalmas eséllyel viszont nem élt Mulgrew, a bal oldalra tartó lövését Gulácsi védte. Az első félidő végén kis híján előnnyel mehetett a magyar csapat a szünetre, a hosszabbításban Dzsudzsák szöglete után Guzmics fejelt, ám a kapufa tövénél álló védő tisztázott.

Szalai agyvize már a fordulás utáni első percben felforrt, de jogosan nem ítélt a javára tizenegyest a játékvezető. Két perccel később már nem csak a Hoffenheim támadója, hanem minden más magyar ember bosszankodhatott, Fraser jobb oldali beadását ugyanis Phillips a hálóba lőtte, 0-1 – a gólt ide kattintva nézheted meg.

A 60. percben az addig szürkén játszó Varga Roland kínálta meg McGregort majd harmincról, nagyot kellett kapaszkodnia a kapusnak, három percre rá szintén a Fradi támadója kísérletezett távolról szabadrúgásból, ez is veszélyes volt.

Támadásban maradt csapatunk, két percen belül két nagy helyzet is adódott Szalai előtt, előbb a 71. percben ajtó-ablak ziccerben rúgta a kapusba a labdát, majd Lovrencsics beadását pörgette a jobb kapufa mellé.

A hajrára Böde és Nikolics is szerepet kapott, mezőnyfölényben játszott a hazai gárda, de az egyenlítés már nem jött össze, második meccsét is elveszítette Leekens hazánk kispadján.

Felkészülési mérkőzés

Magyarország – Skócia 0-1 (0-0)
Groupama Aréna, játékvezető: Lechner (osztrák). Magyarország: Gulácsi – Fiola, Otigba, Guzmics, Hangya (Szabó J., a szünetben) – Lovrencsics, Pintér (Elek, a szünetben), Kleinheisler (Pátkai, 67.), Dzsudzsák (Németh, 58.) – Szalai (Böde, 77.), Varga R (Nikolics, 83.). Szövetségi kapitány: Georges Leekens.
Skócia: A. McGregor – Hendry, Mulgrew, McKenna – Fraser (Paterson, 81.), McGinn, C. McGregor (Cummings, 92.), A. Robertson (Douglas, 66.) – Armstrong, Phillips (McBurnie, 84.), Forrest (Christie, 77.). Szövetségi kapitány: Alex McLeish.

Gólszerző: Phillips (48.)

Forrás: rangado.24.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport