Egyik kedvenc filmsorozatom a „Légikatasztrófák”, amelyben ilyen-olyan okból lezuhant, eltérített, sikeresen vagy éppen sikertelenül landolt gépek történetét mesélik el. Olyan rész azonban még nem volt, amelyben hetekig ne tudtak volna egy felszállt utasszállító hollétéről, sorsáról, pedig ezeknek a légi baleseteknek, katasztrófáknak egy része sok évtizeddel ezelőtt következett be.
Ha a gépet eltérítették, akkor a gépeltérítők adtak támpontot a hollétéről, ha lezuhant, akkor vagy földi szemtanúk látták a becsapódást, vagy a légtérben tartózkodó más gépek hívták fel rá a figyelmet, ha a tengerbe zuhant, akkor pedig napok alatt felszínre jöttek a roncsdarabok. De semmiképpen sem veszhetett nyoma egy óriási méretű utasszállító gépnek, több száz utassal a fedélzetén.
A gépeknek légifolyosóik vannak, s azon a földi radarállomásokon követni kell az útjukat. Ha ez egyik radarállomás elveszti, átveszi a figyelést egy másik. Ha pedig a jel eltűnik a képernyőről, azt is tudni kell, hogy hol történt, s abban a térségben megindítani a kutatást a gép után. Vagy lezuhant, vagy jelentősen eltért a kijelölt útvonaltól, de egy ekkora gépet nem nyelhetett el úgy a föld vagy a tenger, hogy annak valami nyoma ne maradt volna.
Egy több száz utast befogadó, több száz tonnát nyomó gép nem gurulhat be egy istállóba, nem szállhat le a mező közepén vagy a homokos tengerparton, a biztonságos leszálláshoz bizony elég hosszú, és jól kiépített leszállópálya kell. Nem csapódhat úgy az óceánba, hogy azt a közelben lévő hajók, vagy a légtérben tartózkodó más gépek ne érzékelnék.
S, hogy miért annyira megdöbbentő, hogy ilyesmi megeshet a 21. században? Amikor sorkatona voltam, szigorú titoktartási kötelezettséget kellett vállalni a laktanyával, a katonai fegyverzettel, felszerelésekkel, a katonaélettel kapcsolatban. Olyannyira szigorúan vették ezt, hogy a leszerelés után még évekig nem utazhattunk nyugatra, hogy felejtsünk.
Mindez nem 2014-ben, hanem az 1970-es évek végén történt, s a józanul gondolkodók már akkor röhögőgörcsöt kaptak a titoktartással kapcsolatban. Az űrverseny idején nyílt titok volt ugyanis, hogy egy kiskatona ismeretei töredékét tették ki annak, amit a katonai felderítés produkált. Olyan műholdas felvételeket lehetett már annak idején készíteni, hogy még a vécét is részletesen feltérképezték rajta.
S, akkor a 21. század elején az egész világ értetlenül áll egy monstrum felszívódása előtt?!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
