A 28. Budapest Pride Felvonulás rendhagyó körútvonalán ismét 35.000-en vonultak fel

A csekély számú szélsőjobboldali ellentüntetések résztvevőinek összesített létszáma nem haladta meg a 25-30 főt.

Idén ismét legalább 35.000-en vonultak fel a 28. Budapest Pride Felvonuláson, ami az egy hónapos Budapest Pride Közösségi Fesztivál záróeseménye volt - áll a szervezők lapunkhoz eljuttatott közleményében.

A csekély számú szélsőjobboldali ellentüntetések résztvevőinek összesített létszáma nem haladta meg a 25-30 főt.

A menetet Csernus Ádám, a Budapest Pride szervezője indította a Vajdahunyad vára elől.

Több mint 17 városból érkezett 40 felvonuló, akiknek a részvételét a Budapest Pride pályázata segítette. 40 civil szervezet, vidéki LMBTQ egyesület, párt, vagy éppen inkluzív vállalat is felvonult.

A civil faluban 15 civil szervezet mutatta be a tevékenységét, és kint volt a Befogadó terek nevű kétéves oktatási program is, a Budapest Pride, az Amnesty International, a Háttér Társaság és a Labrisz Leszbikus Egyesület közös projektje.

A felvonulás utáni programon fellépett Király Martina, énekes, dalszerző és Barta Zsolt, gitáros. Steiner Kristóf konferálta fel Budapest főpolgármesterét, Karácsony Gergelyt, majd felszólalt Bedő Dávid, a Sokszínű Magyarországért – Országgyűlési Képviselőcsoport elnöke is. Beszédet mondott Szénási Szilvia roma aktivista, az Uccu alapítvány vezetője is. Palugyai Sári megható módon búcsúzott Lang Györgyitől, anyukájától, 2021-es rendezvényünk házigazdájától.

A Budapest Pride elnöke, Radványi Viki szintén beszédet mondott. A Phiren Amenca és a Haver Alapítvány munkatársaival együtt bejelentették, kampányt indítanak, hogy közösen lépjenek fel a sérülékeny kisebbségekkel szembeni törvényhozás ellen. A kampányban arra kérik Novák Katalin köztársasági elnököt: legyen mindenki köztársasági elnöke.

Budapest Pride
Facebook

Trinity Bee, drag queen a beszédek között műsorával szórakoztatta a közönséget.

A hazai LMBTQ helyzet súlyosságát jelzi, hogy korábban precedens nélküli módon 49 nagykövetség és kulturális intézet közös nyilatkozatban sürgette, hogy Magyarországon szüntessék meg a nemzeti kormányok az LMBTQ közösséget diszkrimináló törvényeket és retorikát. Az eseményen az Amerikai Egyesült Államok, Argentin Köztársaság, Bosznia-Hercegovina, Hollandia, Írország, Kanada, Németország, Norvégia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovénia és Koszovó nagykövetsége vett részt.

A résztvevő civil szervezetek láthatóságát idén a színpadon elhelyezett molinó növelte. A vidéki szervezetek, csoportok idén külön járművet is kaptak, amin a logójukkal díszített hatalmas molinó hangsúlyozta a Budapesten kívüli alulról építkező kezdeményezések fontosságát.

A 28. Budapest Pride Felvonulás megvalósítását több mint 300 önkéntes, közel 30 projekttag és 14 szervező több ezer megfeszített munkaórája tette lehetővé. Idén első alkalommal ért vissza ugyanoda a felvonulás, ahonnan indult. A biztosítási koncepció is megváltozott, statikus beléptető pontok helyett a tüntetéseken jól bevált szalagozással dolgoztunk a menet szélein.

A Pride hangulat este 22.00 órától a Budapest Parkban folytatódik, ahol az ország legnagyobb LMBTQ buliját tartják, a Rainbow Partyt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet