Az idén is összeáll Szombathely legnagyobb zenekara a Fő téren

Várják a jelentkezéseket, meg kellene dönteni a tavalyi létszámot.

Tavaly szeptember 9-én mintegy kétszáz zenész játszott együtt Alkalmi libabőr: 200 zenész játszotta együtt a magyar dalokat a szombathelyi Fő téren 2018. September 09. 19:52 a szombathelyi Fő téren. Higgyék el, nem csak hallgatni és látni volt jó, hanem a többiekkel együtt zenélni, ahogyan azt e sorok írója is tette.

Az alapötlet még 2015-ből származik, amikor ezer önkéntes zenész játszotta el az olaszországi Cesena városa melletti réten a Foo Foghters Learn to Fly című számát. Ezzel akarták felhívni a zenekar figyelmét arra, hogy szívesen vennék, ha fellépnének a városban.

A cesenaiak új műfajt teremtettek ezzel, a nagy létszámú közös zenélését. Azóta a világ sok helyén szerveztek hasonlót, idén májusban például Szegeden, ahol 400 zenész játszott el közösen több számot is. Például Billy Idoltól a White Wedding című dalt.

Gyorsan és sokan átvették a példát

Azóta egyre több helyen szerveznek hasonlókat, Magyarországon eddig Szegeden volt a legnagyobb közös zenélés. Aztán tavaly Szombathelyen mintegy kétszáz zenész játszott el három számot közösen, az esemény címe volt: A dal a miénk! Libabőrös érzés volt, itt van róla néhány videó:

Zenészek, gyertek!

Most ismét elindult a szervezés az Agora Kulturális Központ és a Jam Music együttműködésével. Az alábbi Facebook-posztban minden lényeges tudnivaló ott van.

A DAL a Miénk! Álljon össze a város legnagyobb zenekara!Felhívás

De azért hozzátesszük, nem csak gitárosok, basszusgitárosok, dobosok, énekesen jöhetnek, minden hangszer számít, legyen az bőgő, hegedű, cselló, ukulele, fúvósok, ütősök. A közös élmény a lényeg, nem csak szombathelyieknek, jöhetnek akár az ország másik végéből vagy külföldről is.

A dal a miénk
A képre kattintva tavalyi galériánk nyílik meg!
Tánczos Mihály

A kezdő szintű zenei tudás sem kizáró ok, a tapasztaltabbak úgyis segítenek, és ez nem verseny, hanem hatalmas örömzene.

Persze, lesz egy főzenekar, és már megvannak azok az énekesek, akik szólamvezetőként segítenek majd a színpadról. Ott lesz Matusek Attila színész, Újvári Tímea, és Csorba Lóci, a Lóci játszik frontembere, aki saját zenekarának dalát énekli majd.

Hamarosan technikai segítség (kotta, szöveg) érkezik a agorasavaria.hu hivatalos oldalon és az esemény Facebook-oldalán. Jelentkeni Bali Krisztinánál lehet, a bali_PONT_krisztina_KUKAC_agora-savaria_PONT_hu email címen, ott a kérdéseket is megválaszolják.

Hajrá, az idén is legyen A dal a miénk!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra