A falusi kisboltok megsegítésére irányul a Magyar Falu program idén induló szakasza

A kormány 45 milliárd forintot szán erre a célra.

A falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt boltok újranyitását támogatja a Magyar falu program idén induló negyedik pillére. A támogatásból a kétezernél kevesebb lakosú települések részesülhetnek - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteki, pápai sajtótájékoztatóján.

Gyopáros Alpár kiemelte, hogy a kormány 2021-ben 45 milliárd forinttal támogatja a kisboltok működését. A támogatás ingatlanfejlesztésre, eszközbeszerzésre, ingatlanvásárlásra vagy bértámogatásra fordítható.

Gyopáros Alpár, modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos
MTI/Krizsán Csaba

A kormánybiztos közölte, hogy mintegy 2400 település érintett a falusi kisboltok támogatási lehetőségében, egy-egy bolt akár 60-70 millió forinthoz is juthat.

A falusi kisboltok támogatásáról szóló kormányrendelet a napokban megjelenik, azt követően a Bethlen Gábor Alapkezelő felületén lesz lehetőség az előzetes regisztrációra. Ősszel a tervek szerint már folyósítják a támogatási összegeket - fűzte hozzá a kormánybiztos, aki a támogatandó üzletek számáról azt mondta, ezres nagyságrendű lehet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság