A Rinyamenti KC lesz az ellenfél a női kézilabda NB I/B ötödik fordulójában.
A női kézilabda NB I B Nyugati-csoportjában, szombaton a Rinyamenti KC-t fogadja a Haladás VSE. A szombathelyi kézilabdások első öt mérkőzésükön – közte egy előrehozott találkozón – nem találtak legyőzőre, míg az ellenfél első négy meccséből hármat nyert meg a bajnokságban.
A Haladás a Zugló elleni, idegenbeli győzelemmel hangolt a találkozóra a negyedik fordulóban, majd a Mohácsot is idegenben verte, a nagyatádi együttes viszont otthon kapott ki a Mosonmagyaróvár II-től. A mérkőzés 18 órakor kezdődik a Rohonci úti Haladás Munkacsarnokban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!