A kormány már szinte könyörög, hogy költsük el a nyugdíjcélú megtakarításainkat

Készítenek kérelemmintát, tájékoztató anyagot, és többször érkezik majd a figyelmeztetés is, hogy lehet költeni a pénzt.

A kormány az új gazdaságpolitikai akcióterv tizedik pontjaként egy évre lehetővé teszi az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások saját döntésen alapuló, lakáscélú felhasználását, mely az egész országra kiterjedően fejlesztheti a lakhatási feltételeket a megfizethető lakhatás biztosítása érdekében - hívta fel a figyelmet hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az adminisztrációs teher minimalizálása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium kérelemmintát, a megfelelő informáltság érdekében pedig tájékoztató anyagot dolgozott ki. Mindezek mellett két alkalommal a nyugdíjpénztár is kötelezően értesíti a pénztártagokat a lakáscélra felhasználható egyenlegükről.

A tagok a nyugdíjpénztárban 2024. szeptember 30-ig elhelyezett megtakarításaikat lakáscélra használhatják fel, így például önerőként lakásvásárlás esetén, számlával igazolva pénzügyi fedezetként otthonfelújításkor vagy törlesztőrészletként jelzáloghitel esetében. Az NGM kiemelte: annak érdekében, hogy függetlenül a nyugdíjpénztártól mindenki számára azonos és közérthető információ álljon rendelkezésre, a kormány tájékoztatási kötelezettséget írt elő. Ezt a nyugdíjpénztáraknak két alkalommal, 2024. december 31-ig és 2025. március 31-ig kell teljesíteniük.

A kötelező tájékoztató levél tartalmi és formai elvárásait a kormány miniszteri rendeletben határozza meg. A levél kötelezően tartalmazza az érintett tag nyugdíjpénztári egyenlegét, a lakáscélra felhasználható egyenlegét, a lakáscélú felhasználási lehetőségeket. A levél továbbá tartalmazni fog egy ingyenesen hívható telefonszámot is, amelyen az érintettek további kérdések esetében, illetve egyedi ügyekben is érdeklődhetnek.

A minisztérium hozzátette, az igénybevétel során jelentkező adminisztráció minimalizálása érdekében a miniszteri rendelet a benyújtandó dokumentumokat is jelölő kérelemmintát is meghatároz, ezáltal is segítve a pénztártagokat az eligazodásban és a nyugodt ügyintézésben.

Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások felhasználásáról a kormányzati portálon részletes tájékoztató anyag található - jelezte az NGM.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság