A lányok csúfolták a legjobban az öngyilkos tizenéves fiút

A tragédia újabb részleteinek vannak általános tanulságai.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a közelmúltban öngyilkos lett egy 16 éves vajai gimnazista fiút.

Az már az elején valószínű volt, hogy a fiatal az iskolai bántalmazások miatt vetett véget életének, de az esetről csak nagyon keveset tudni.

Most a Blikk bulvárlap járt utána a tragédiának és újabb részleteket derített ki.

Ezek szerint az osztály nagy része benne volt a csúfolásban, Gábort a lányok sem kímélték. Sőt, ők voltak a leghangosabbak.

A fiú némán tűrte, amikor „homárfejűnek”, „hülye gyereknek” nevezték, jóllehet ennél még cifrább jelzőket is a fejéhez vágtak.

Az különösen bántotta, hogy a lányok is nyomdafestéket nem tűrő hangnemben beszélnek vele. Amikor otthon néha-néha szóba került a barátnő téma, a fiú csak elpityeredett.

Édesanya néhány nappal korábban beszélt az osztályfőnökkel, aki összehívta az osztályt, beszélt a gyerekekkel és biztosította az anyát, hogy a fiút nem piszkálják többé.

Hogy mi történt azután, azt egyelőre nem lehet tudni.

Az érintett intézmény, a Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium illetékesei elzárkóznak a sajtó elől, és még Gábor édesanyjával sem vették fel a kapcsolatot – írja a Blikk.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja akár mobilról is a 116-123 lelki elsősegély telefonszámot.
(díjmentesen hívható éjjel-nappal, az ország egész területéről)

Az Alapítvány az öngyilkosság ellen honlapján, ide kattintva további információ található.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Öngyilkos lett egy kamasz fiú - az édesanya szerint az iskolai bántalmazások miatt

Szólt az osztályfőnöknek, hogy piszkálják a lányok, de máskor ugyanúgy szokták a fiúk is.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek