Magyarországon 2018-ban nagyjából 90 ezer ember szövegértése, számolási képessége és számítógépes környezetben mutatott problémamegoldó képessége annyira alacsony szinten volt, hogy nem érték el a foglalkoztatottak leggyengébb 10 százalékának készségszintjét.
Ez a gyakorlatilag írni, olvasni és számolni alig tudó réteg teszi ki a regisztrált álláskereső férfiak 31 százalékát és a nők 41 százalékát.
Súlyosbítja a helyzetet, hogy közülük 35 ezren 35 év alattiak, vagyis még mintegy 30 évet tudnának dolgozni, nem világos viszont, hogy a mai magyar foglalkoztatási szolgálat hogyan tervezi biztosítani alapkészségeik fejlesztését – derül ki egy tanulmányból, amelyet a Qubit nyomán a klubradio.hu ismertetett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!