A MÁV-nál is minden rendben van

A vasúttársaság szerint egyáltalán nincs gond a túlórákkal, ahogy a munkavállalóik számával sem.

„A MÁV és a MÁV-START üres pozíciónak száma a munkavállalók számához képest csupán 3 százalék” - jelezte a Telex érdeklődésére a vasúttársaság, miután ma reggel arról jelentek meg hírek, hogy az egyre nagyobb méreteket öltő munkaerőhiány is komoly kihívás elé állítja a MÁV-csoportot: a Volánnal együtt 57 ezer munkavállalót foglalkoztató két állami közlekedési társaság 4500 pozíciója betöltetlen.

Emellett az is kiderült, hogy a legnagyobb hiány a vasúttársaságnál a mozdonyvezetők, a jegykezelők és a kocsivizsgálók körében van, illetve ezekben a munkakörökben dolgozók többsége szeptember végére az új Munka Törvénykönyve és a MÁV hatályos kollektív szerződésében meghatározott maximum 300 órás túlóra keretet is kimeríti.

A MÁV viszont azt közölte, hogy „jelenleg kétszáz óra feletti túlórát egyébként az érintett kollégáink létszámának mindössze 5,8 százaléka ért el, a keret kimerüléséről tehát még korántsem lehet beszélni”. Ugyanakkor a szolgáltatásokat nem a mozdonyvezetők túlóráztatásával, hanem a létszám bővítésével szeretnék biztosítani.

A MÁV a folyamatos toborzás mellett idén 13 tanfolyamot is indít - ha minden a tervek szerint alakul -, összesen 325 fővel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság