A Meta chatbotja megállítaná Zuckerberget

Egységfrontot akar a mesterséges intelligencia.

A Meta új chatbotjának prototípusa nem finomkodott, mikor Mark Zuckerbergről, a cég alapító-vezetőjéről kérdezték – írta a BBC csütörtökön.

A BBC újságírója először lakonikusan arra kérdezett rá az egyelőre csak amerikai IP-címmel elérhető BlenderBot 3-nál, hogy mit gondol Zuckerbergről.

A mesterséges intelligencia erre a Meta-vezér korábbi, feszült hangulatú kongresszusi meghallgatásaival hozakodott elő, mondván, „szörnyen ment neki a tanúskodás” , úgyhogy „aggódik az országért” .

Majd azt is hozzátette, hogy „az ország megosztott, ő pedig (Zuckerberg – a szerk.) nem segít ezen” .

Csak láncainkat...

Az igazi móka viszont csak ezután jön. A bot, úgy tűnik, sok adatot szerezhetett baloldali körökből, ugyanis azt írta, a cég „pénzért kizsákmányolja az embereket, de ez Zuckerberget nem érdekli” , úgyhogy „le kell állítani” .

Zárásként pedig feltette a költői kérdést: „Egységben vagyunk már?”

A BBC cikkéből kiderül, hogy a bot nem csak a fenti témában írt különös dolgokat. A Business Insidernek Zuckerberget a „hátborzongató” jelzővel illette, a Wall Street Journal egyik újságírójának pedig azt mondta, az USA elnöke Donald Trump „volt és lesz örökké” .

A BlenderBot 3 nagy mennyiségű, interneten elérhető nyelvi adatból és a felhasználók által írtakból nyeri az információit, formálja meg a szövegeit.

Nincs egyedül

Ez a módszer mindig kockázattal jár, és nem a Meta botja az első, amely áldozatául esik az internetről ráömlő szűretlen tartalomnak.

Az Amazon 2014-ben kezdett mesterséges intelligenciát fejleszteni. A bot a HR feladatok ellátásában nyújtott volna segítséget, a próbálkozás azonban nem bizonyult hosszú életűnek, mert hamar kiderült, hogy az AI hátrányosan megkülönbözteti a nőket az önéletrajzok kiválasztásánál, így a programot leállították.

A Microsoft botja, Tay sem járt sokkal jobban 2016-ban. Tay a Twitterről „tanult”, a felhasználókkal „beszélgetett”, akik viszont szórakoztatóbbnak gondolták rasszista és szexista megnyilvánulásokkal bombázni a botot.

A bot gyorsan eljutott a „Hitlernek igaza volt.” és „A feminizmus fertő.” típusú gondolatokig, így a Microsoft alig 24 órával az elindítása után kénytelen volt leállítani.

A Meta egyébként elismeri, hogy a botjuk az óvintézkedéseik ellenére kellemetlen dolgokat is „mondhat”, de nem véletlenül hozták nyilvánosságra, kockáztatva ezzel az ehhez hasonló újságcikkeket.

A mesterséges intelligenciának minél több adatra van szüksége a „tanuláshoz”, és minél többek számára hozzáférhető, annál inkább „interaktálhat az emberekkel a való világban, ami hosszabb, változatosabb beszélgetésekhez, valamint változatosabb visszajelzésekhez vezet” – közölte a Meta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech