A paralimpián is vívónagyhatalom vagyunk!

Osváth Richárd és Krajnyák Zsuzsanna is paralimpiai érmet szerzett az éjszaka.

Osváth Richárd ezüst-, Krajnyák Zsuzsanna pedig bronzérmet szerzett a riói paralimpián.

Készültek ellene, de megoldotta

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Krajnyák Zsuzsanna a kerekesszékes vívók A sérültségi kategóriájának tőr egyéni versenyében nyert bronzérmet.

Az UTE 37 éves sportolója a csoportjából 3/2-es győzelmi mérleggel lépett tovább, majd a negyeddöntőben 15-12-re verte a hongkongi Ng Justine Charissát, a legjobb négy között pedig 15-2-re kikapott egy másik hongkongitól, Jü Csuj Jitől.

A győztes kínai Zsung Csing és a bronzérmes Krajnyák Zsuzsanna
MTI/Koszticsák Szilárd

A bronzmérkőzésen a kínai Csang Csung-cuj volt a riválisa, aki ellen óriási csatában 15-12-re nyert. Kettő-kettő után remekül kapta el a fonalat, sorban négy tust adott - ezek után mindig jött a rá jellemző üvöltés -, 6-2-re ellépett.

A folytatásban is ő irányított, 7-3, majd 9-4 lett, ekkor azonban váratlanul megtorpant. Olyannyira, hogy az ellenfél kiegyenlített, sőt, megfordította az állást. Ezután 12-12-ig fej fej mellett haladtak a felek, de a hajrában ismét a magyar vívó összpontosított jobban, s bevitte a győztes találatot is, majd a sisakját levéve, a székéből felállva ünnepelt.

Krajnyák büszkén pózolt a hőn áhított éremmel
MTI/Koszticsák Szilárd

Nagyon nehéz volt. Nagyon készültek rám a kínaiak, ez érezhető volt. Nem tudtam teljesen azt vívni, amit szoktam, kellett váltanom, ami nem volt könnyű, de végül megoldottam.

Krajnyák kedden elvesztette a harmadik helyért rendezett összecsapást párbajtőrben, most viszont megszerezte a magyar küldöttség kilencedik érmét Rióban. Négy ezüst mellett ez az ötödik bronz.

A magyar vívó rendellenességgel született, a bal lába nem fejlődött ki teljesen, ezért szerepel az A sérültségi kategóriában. Magyarország egyik legeredményesebb parasportolója a kerekesszékes vívást 1998-ban kezdte el, és azóta több világbajnoki és Európa-bajnoki címet nyert, a paralimpiákon pedig ezt megelőzően nyolcszor volt dobogós egyéniben és csapatban.

Nagyon tudták, mit kell csinálni ellene

Osváth Richárd ezüstérmet szerzett a kerekesszékes vívók A sérültségi kategóriájának tőr egyéni versenyében.

A Törekvés SE 31 éves vívója - aki hétfőn kardban is második volt - 3/2-es győzelmi mérleggel zárta a csoportszakaszt, majd a legjobb nyolc között a lengyel Michal Nalewajeket (15-8), az elődöntőben pedig a kínai Szun Kangot (15-10) verte magabiztosan.

A fináléban a kínai Je Zsu-ji volt az ellenfele. A meccs elején az ázsiai vívó két tussal mindig elhúzott, majd Osváth mindig egyenlített. Ez így ment egészen 9-7-ig, ekkor azonban elmaradtak a magyar találatok, a kínai 13-7-re ellépett. Újabb Je-tus következett, majd a magyar vívó bemozdult a rajt jel előtt, így piros lapot és büntetőpontot kapott, ezzel véget is ért a döntő (15-8).

Osváth Richárd
MTI/Koszticsák Szilárd

Jobban hangzana, hogy kétszeres paralimpiai bajnok vagyok, de boldog vagyok a két ezüstéremmel

- nyilatkozott Osváth Richárd, aki négy éve Londonban harmadik volt ebben a fegyvernemben.

A döntőbeli riválisom nagyon tudta, hogy mit kell csinálni ellenem, korábban vívtunk már többször is, most nagyon jól vívott, nem tudtam vele mit kezdeni.

Én egy éremmel is elégedett lettem volna, azért jöttem. Nagyon örülök a két ezüstnek

- fogalmazott.

Ez már a második ezüstje az idei paralimpián
MTI/Koszticsák Szilárd

A szatmárnémeti születésű Osváth ígéretes vívó volt, bekerült a román válogatottba is, egy sérülés azonban kettétörte a pályafutását. Több műtét után egy 2008-as baleset óta nem tudja behajlítani a jobb lábát.

A para-karrierje már Magyarországon indult: paralimpiai bronz- (2012, London, tőr), világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki aranyérmes. Most pedig immár kétszeres paralimpiai ezüstérmes is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport