A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban járt a kedves Teréz, aki még a vad Beethovent is megszelídítette

Prieger Zsolt legújabb könyvének a bemutatóján jártunk, ahol egy ponton még az áram is elment, nem úgy a kedvünk. A Brunszvik Terézhez írt fiktív levelek egyszerre szabálykövetők és lázadók.

Május 27-én, délután 5 órára egész kis tömeg gyűlt össze a Berzsenyi Dániel Könyvtár földszinti termében. Az apropó a Prieger Zsolt Kedves Teréz! című könyvének a bemutatója, ami ezúttal a TIT Hölgyklub jóvoltából valósulhatott meg.

A terembe lépve már érezhető volt valami vibráló feszültség, amit tovább fokozott az is, hogy a TIT Hölgyklub tagja, Dobolánné Ács Rozália csak egy rövid köszöntő beszédét mondott a betegség miatt távol maradó elnökasszony, Tátrainé Kulcsár Irén megbízásából. De, nem is kellettek ide hosszú monológok, a téma kellően érdekfeszítőnek ígérkezett.

Kedves Teréz! könyvbemutató
Baráthné Molnár Mónika bemutatja a résztvevőket
NR

Prieger Zsoltot Tar Patrícia tanár, újságíró és Sümegi István filozófus kérdezték a kötetről, Martonvásárról és a címben is szereplő Kedves Terézről. Pedig a mű középpontjába csak közvetve találhatjuk meg Brunszvik Teréz alakját, mert az sokkal inkább Prieger Zsolt mindent megszépíteni vágyó attitűdjéről, és az élet kavargásáról, gomolygásáról alkotott világképéről szól.

A fiktív leveleket annak az egyszerű ténynek köszönhetjük, hogy Prieger Zsolt háza szemben található azzal a kastély kerttel, ahol Brunszvik Teréz sétálgathatott. Ez annyira megihlette a szerzőt, hogy levelezésbe kezdett a határsértő módon keresztény grófnővel, aki már az 1800-as évek elején felismerte a gyerekközpontú oktatás fontosságát, és megalapította az első magyarországi óvodákat.

Kedves Teréz! könyvbemutató
Prieger Zsolt kezei között egy egésszé állnak össze a darabkák
NR

A kötet egyik legmagávalragadóbb pontja az, ahogy a komposztról leveleznek. Ez mutatja meg a legjobban, hogy minden mindennel összefügg, és az is lehet szép, vagy legalább hasznos, ami összerohad, mert a végén összeérik és táptalaja lesz az új életnek.

Ezek után pedig jött egy közel lírai önvallomás Zsolttól:

Nincs nálam a bölcsek köve, folyamatosan tévedésben vagyok!

- mondta ezt úgy, hogy Brunszvik Teréz leveleinek megírásához rengeteg kutatómunkát végzett, naplóbejegyzéseket és leveleket tanulmányozott, hogy a lehető leghitelesebben adhassa vissza Teréz világszemléletét, aki kis túlzással a világ végére is elutazott csak azért, hogy megnézzen egy innovációt, és elhozza azt Magyarországra.

Kedves Teréz! könyvbemutató
A képre kattintva galéria nyílik
NR

Ebből a szempontból pedig nem is volt nehéz dolga a szerzőnek, mert a jellemük sok hasonlóságot mutat, mert bár mindketten tradicionalisták, emellett nem kevés lázadással igyekeztek a lehető legteljesebb szabadságot megélni az életben.

A Kedves Teréz! című könyvet nem érdemes egyszerre elolvasni. Célravezetőbb beosztani és csak napi egy-egy levél, vagy levélváltás erejéig kiszakadni a valóságból. Összességében pedig ritka az olyan jó könyvbemutató, ami ennyire informatív, és mégsem szpojlerezi szét a művet, megfosztva ezzel az olvasót a valódi katarzistól. Prieger Zsolttal készült podcastunkat pedig itt nézheti meg Prieger Zsolt: „Szörnyű lehet Majkának vagy Azahriahnak lenni” 2024. April 15. 20:01 .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra