Aki véletlenül áthaladt már Szombathely egyik mellőzött városrészén, a Petőfi-telepen, annak akár fel is tűnhetett, hogy a főútról a kisbolt és az étterem között egy romos, elkerített épület található, alaposan belerondítva a peremkerület amúgy sem túl vonzó látványába. De arra bizonyára nem gondolt, mekkora múltra tekint vissza ez az épület, ahol megállt az idő.
Püspöki rezidenciából kultúrház
Az egykori püspöki rezidencia története még a XIX. századra nyúlik vissza. Abban az időben épült, amikor Sorokmajor (Petőfi-telep korábbi elnevezése) még püspöki uradalomként működött, amelynek az épület egyfajta „intézői rezidenciája” volt.
1963-ban aztán a helyi TSZ tulajdonába került, ami 1964-re – legalábbis a megyei napilap egy korábbi írása szerint – felújíttatta, és a közösség kikapcsolódási lehetőségeként kialakított benne egy könyvtárat és egy kultúrtermet is.
A hatvanas években a fent említett épület mellett a Petőfi-telep sok újdonsággal gazdagodott: a helyiek emlékezete szerint a „laposban” (ez ma a Józsi bácsi vendéglője)található üzlethelyiség elavult volt, ami mellé 1964-re elkészült egy új bolt valamint a kocsma, a jelenlegi Petőfi-telepi templom helyén pedig egy négyosztályos iskola működött.
A nyolcvanas évektől aztán fokozatosan épült le a városrész több létesítménye is: miután összevonták a helyi Petőfi-TSZ-t a Pannónia TSZ-szel, egyre kevesebb funkcióval bírtak az egyes épületek, így a kultúrház is, amely nagyjából a kilencvenes évekig üzemelt.
A helyiek elmondása szerint a „kultúr” tényleg a társasági élet középpontjában állt. Folyamatosan voltak itt különböző rendezvények, bálok, koncertek, amire az itteniek szívesen jártak.
A kilencvenes évektől aztán egyre kevesebbet használták az épületet, amely már akkor sem volt túlságosan jó állapotban.
A 2000-es években aztán jött egy váratlan fordulat: a kultúrház melletti sorházat étteremmé alakították (ez most a Józsi bácsi vendéglője); de a tulajdonos továbbment, és 2006-ban megvásárolta az egykori rezidenciát, hogy ott a vendéglőhöz tekepályát és különböző szabadidős lehetőségeket alakítson ki.
Ezután kerítéssel vették körbe az épületet, de a munkálatok sosem kezdődtek el a tulajdonos sajnálatos halála miatt. Az egykori kultúrház pedig azóta is igen rossz állapotban, használatlanul áll a vendéglő mellett.
Megáll az ész, na meg az idő
Ennek tudatában sikerült bejutnunk az épületbe. Az étterem üzletvezetője külön felhívta figyelmünket, hogy a kultúrház melletti pajta, valamint az épület alatti pince veszélyes, viszont a TSZ korábbi irodája – ami szintén itt kapott helyet – kifejezetten jó állapotban van.
Rögtön fel is figyelünk a főbejáratnál található „Petőfi MTSZ” feliratra, amely arról tanúskodik, hogy minimum negyven éve nem sok változás történt itt.
Nem előről, hanem az egyik hátsó bejáraton keresztül közelítjük meg az épületet. Rögtön a korábbi irodában találjuk magunkat, ahol több helyiség is volt, ezek nagy részét az új tulajdonos – az egész épülettel együtt – többnyire kiüríttette, így azokban sok minden nincs. A falak viszont mesélni tudnának.
Ahogy haladunk tovább, egy pajta nyomaira bukkanunk, benne olyan helyiségekkel, amelyek arra emlékeztetnek, itt korábban nemcsak tároltak, de neveltek is állatokat.
Itt nem sokat időzünk, rögtön haladunk tovább, ahol érdekesebb dolgok várnak minket. Például egy egészen jól kinéző pince és egy lakás nyomai. Igen, merthogy korábban itt családok is éltek, akik az L alakú ház egyik kisebb részében élték mindennapjaikat.
Ezután bejutunk a kultúrház azon részébe, amelynek falai biztosan sokat tudnának mesélni: ez az épület fő része, ahol egykoron megannyi bált, ünnepséget, bulit tartottak, mára a pusztulat jellemzi. Az egykori bálteremben sok mindent nem találunk, csak azokat az omladozó falakat, amelyek már legalább harminc éve változatlan állapotban vannak.
Kalandozásunk végén aztán eljutunk az épület pincéjébe is, ami a veszélyesnek tűnő lépcsőn kívül egészen jó állapotban találunk. Ahogy sok más helyen, a pincét itt is tárolásra használják. Találunk azért pár érdekes dolgot itt is, például egy régi fújtatót, amiről fotós kollégámmal megállapítjuk, hogy muzeális értékű lehet, olyan réginek néz ki.
Más érdekességet nem lelünk az egyébként szinte teljesen kiürített épületben, így a bejárás részünkről véget ért.
Mi lesz az épülettel?
Utunk végén az étterem üzletvezetőjével beszélgetek a kultúrház sorsáról. Kérdésemre, hogy mi lesz az épülettel, azt mondja, semmi.
Megemlíti, hogy korábban, még a kétezres években, a pajtára megszerezték a bontási engedélyt, de erre egyéb okok miatt mégsem került sor. Az engedély azóta lejárt, így maradt az épület a helyén, a kerítéssel együtt, amelyet a megvétel óta szintén benőtt már a gaz.
Az üzletvezető egyébként szintén megerősítette, hogy az épületbe különböző kiegészítő szolgáltatások (pl. wellness, tekepálya) kerültek volna, amelyből aztán a fent leírtak miatt nem lett semmi.
Így tehát biztosra vehető, hogy az egykori püspöki rezidencia, későbbi kultúrház és jelenlegi rom életében nagy változás nem történik a közeljövőben. Csodák persze léteznek, lehet, hogy egyszer, valaki mégis meglátja a közösséget egykoron összekovácsoló épületben azt a lehetőséget, amivel újra a városrész egyik ékessége lehet a legalább harminc éve pusztuló épületegyüttes.
