Volt egyszer egy csárda

Aki veszi a fáradságot, és az Acsád és Bük közötti kanyargós erdei útról letér egy kis bekötőútra, az az egykor jó nevű, sokak által látogatott Ablánc Csárdához jut.

Mármint a maradványához. Az elbarikádozott bejáraton csupán német nyelvű, nagyméretű felirat. Magyarra fordítva: a csárda átmenetileg – felújítási munkák miatt - zárva tart. Bővebb információ pedig a honlapon szerezhető be. Bizonyára nem mai keletű ez a tájékoztató, hiszen az egyik legszebb, legegészségesebb környezetben fekvő épületet már alig látni a gaztól, az elburjánzott növényzettől. Felújítási munkálatoknak persze nyoma sincs, kutyaugatás sem hallatszik, az objektum láthatóan az enyészeté lett. Kár érte. No és persze hiába is kutakodnánk a megadott honlapcímen, az már nem érhető el.

Az épület már alig látszik a gaztengertől
L.E.

Ha jól emlékszem az 1980-as évek végén jártam először itt, akkori gazdájának az erdő közepén a vízvétellel akadtak komoly problémái. Aztán voltak jobb és rosszabb időszakok, volt hogy a csárda léte kérdőjeleződött meg, de valaki mindig látott fantáziát az egység működtetésében. Nemcsak a szép környezet, az ózondús levegő, de a jó konyha is vonzotta a vendégeket a nem éppen olcsó helyre.

Rosszul jár az a német, aki a szövegre alapozva visszatér
L.E.

S, hogy nem véletlen a német nyelvű tájékoztató felirat? Gondoljunk csak arra, hány német és osztrák autózik az erdőn át a büki gyógyfürdő felé, illetve vissza. S az sem lehet véletlen, hogy még mindig menetrenddel felszerelt távolsági buszmegálló van a közvetlen közelben, hiszen a csárda túraútvonalon fekszik. Mi több, az alkalmi bejáratnál az a régi felirat is olvasható, hogy „Országos kék-túra bélyegzőhely”. Mármint volt.

Egykor túra-bélyegzőhely is volt
L.E.

Az Ablánc Csárda hajdani jó hírét jelzi, hogy a rendszerváltás utáni egyik vezető politikusunknak itt is szerveztek hivatalos ebédet. A delegációt kiszolgáló egyik pincértől hallottam annak idején, hogy a magas funkciójú államférfi az ebéd végén megdicsérte a felszolgálókat és a szakácsokat a finom ebédért, majd profi politikustól idegen naivitással megkérdezte: de honnan tudtátok, hogy mi a kedvenc ételem?


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény