Sokat hallottam már az Ablánc hóvirágairól, ezért mindig is szerettem volna megkeresni a völgyet, hogy saját szememmel lássam őket és megörökítsem a szépségüket. Bár még repkednek a mínuszok, azért a nap már kisütött, úgyhogy eldöntöttem, végre eljövök az Ablánc-patak völgyébe, hogy felfedezzem és lefényképezzem a tájat.
Mivel nem ismertem a területet, először a GPS-re hagyatkoztam, ami egy erdőbe vezetett, de nem vitt a patak közelébe. Viszont cserébe szép volt a kilátás egy dombtetőről. Egy szarvasrudli távolabb észrevett, ők is meglepődtek, én is. Gyorsan eldübörögtek mellettem az erdőben.
Acsád után, Bük felé található az egykori Ablánc Csárda, mellette halad az Országos Kéktúra útvonala is. Itt állok meg. Erzsébet királyné fáinak vastag törzsei tekintélyt parancsolóan nyúlnak az ég felé.
Innen indul a túrám. A csárda még áll, de az idő vasfoga már igencsak belevájt az épületbe. Csend van, csak a szél mozgatja a száraz ágakat.
Pár lépés után egy másik múltidéző helyszín tűnik fel: a régi vándortábor maradványai. Rozsdás vascsövek, bedőlt faházak – a természet lassan visszahódítja azt, ami egykor gyerekek zsivajától volt hangos. A képzeletemben megelevenedik a múlt, a nevetés, a játék és a tábortüzek melege.
Nem kell sokat gyalogolnom, amikor a tekintetem hirtelen megakad valamin. Ott vannak! Az első hóvirágok. Apró fehér fejecskéiket félénken hajtják meg a még csípősen hideg levegőben. Egyre több és több bukkan elő a barna avarból, mintha a tél utolsó leheletére válaszul sorakoznának fel a tavasz hírnökei.
Az Ablánc-patakhoz érve a táj még varázslatosabbá válik. A víz felszínét helyenként jég borítja, a jég alatt azonban lágyan hömpölyög a patak.
Egy rozoga híd ível át felette, deszkái régóta állják az időjárás viszontagságait.
De ami igazán lenyűgöz, az a hóvirágok tengere. Mindenütt ott vannak! Mintha fehér csillagok borítanák be az erdő alját. Lépteim óvatosabbá válnak, nem akarom megtörni ezt a törékeny szépséget.
Állok a hídon, nézem a jeges vizet és a hóvirágokkal borított erdőt.
A tél még nem engedte el teljesen a völgyet, de a tavasz már kopogtat az ajtón. Érzem a levegőben a változást, és tudom, hogy néhány hét múlva minden zöldbe borul. De most, ebben a pillanatban, a hóvirágok az erdő egyedüli urai, és én hálás vagyok azért, hogy tanúja lehetek ennek a csendes csodának.
