A Szombat Esti Frász Nőnap Xtra elnevezésű party vendége ezúttal a nem csak a tévéképernyőn, hanem a valóságban is természetesen viselkedő énekesnő, Janicsák Veca volt. Pár nappal a nemzetközi nőnap után a (cél)közönség természetesen a csajok, lányok, asszonyok közös halmazából került ki.
A koncert hangulatát jelentősen emelte a Vecára vigyázó biztonságiak őrző-védő figyelmétől folyamatosan kísért fiatalember, aki egyéni koreográfiával és nagy lelkesedéssel egészítette ki az előadó amúgy is remek produkcióját.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!