Jó hírről számolhattunk be március 14-én az acsádi idősotthon hányatott sorsát figyelemmel kísérőknek. Huszár Lilla, a Vas Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője rövid levélben arról tájékoztatott bennünket - mi pedig nyomban az olvasóközönséget -, hogy március 11-én megkötötték a szerződést a leégett pavilonépület helyreállítási munkáit elnyerő és elvégző céggel. A vezető azt is hozzátette, hogy átadták a munkaterületet a kivitelezőnek, amely napokon belül nekilát a felújítás úgynevezett első ütemének.
Nehézkes hivatal
Jó hír ez idős gondozottnak és hozzátartozónak egyaránt, de az azért nem kis szomorúsággal tölthet el minden érintettet, hogy több mint egy évet kellett várni rá. Egészen pontosan egy évet és négy napot, a pavilonrész ugyanis 2012. március 10-én égett le. A felújítás megkezdése viszont kezdettől fogva roppant sürgető lett volna, mert a tűzeset után az otthon több mint száz lakóját ki kellett költöztetni megszokott lakókörnyezetéből.
Az idős emberek nagy részét az intézmény díszterméből és társalgójából kialakított hálóhelyiségekben helyezték el, s azóta is ezekben kénytelenek élni, összezsúfolva, méltatlan körülmények között. Haladéktalanul meg kellett volna tehát kezdeni a helyreállítást, a fenntartó központ azonban képtelennek bizonyult a gyors reagálásra.
Hiába sürgették szakadatlanul a munka mielőbbi megszervezését és elkezdését a lakók és hozzátartozóik, politikusok, számtalan újságcikk, sőt, az alapvető jogok biztosa is, a hivatal nehézkes maradt. Folyvást törvényekre, ilyen-olyan szabályokra hivatkozott, végül pedig teljességgel elérhetetlennek bizonyult.
Biztató állapotok
Sokan már azt gondolták, hogy a munka soha nem is kezdődik el, hogy valamiféle nagy baj lehet a háttérben, s maguk az érintettek is meglehetősen borúsan látták a jövőt. Most, egy év elteltével azonban talán fellélegezhetnek, hiszen úgy tűnik, hogy mégiscsak van remény, hogy végre megkezdődik az építkezés.
A jó hír - még ha jócskán megkésett is - az jó hír, érdemes, sőt, kötelező bővebben is beszámolni róla. Ennek jegyében utaztunk le csütörtökön délután Acsádra, úgy gondoltuk, hogy - feledve a hivatallal vívott nehéz mérkőzéseinket - fényképes tudósítást készítünk a beinduló felújítási munkákról.
A helyszínen biztató állapotok fogadtak bennünket. A pavilonrészt már felállványozták, a munkaterületet akkurátusan elkerítették, minden jel arra mutatott, hogy valóban hamarosan megkezdődik, vagy már meg is kezdődött a régen várt felújítás. A pavilonrészről azonban csak kívülről készíthettünk fotókat, az intézménybe nem mehettünk be.
Nemkívánatos látogatók
A portás szabadkozva a tudtunkra adta, hogy ha beengedne bennünket, nemsokára kitennék a szűrét az otthonból. Azt javasolta, hogy - az igazgató távolléte miatt - kérjünk engedélyt az intézmény főnővérétől.
Így is tettünk, ám a főnővér sajnálkozva közölte, hogy ő bizony nem engedhet be bennünket, még akkor sem, ha csak néhány vasdarabot szeretnénk lefényképezni. Egyetlen úton-módon léphetünk csak be az otthonba: ha engedélyt kérünk az intézményfenntartó központ vezetőjétől, Huszár Lillától.
Megcsapott bennünket a régi idők szele, mindjárt tudtuk, kik vagyunk, mik vagyunk, s hol a helyünk, úgyhogy köszöntük szépen az útmutatást, és távoztunk. De mindez nem érdekes már. Egy a lényeg: a jó hír.
