Horvátországban mutatták meg a szombathelyi kick-boxosok, hogy mit tudnak

Hosszú kihagyás után idegenbe utazott az Agrobio Classic Kick-box Club és bizony nem üres kézzel tértek haza.

Az Agrobio Classic Kick-box Club két versenyzője nagyon hosszú kihagyás után utazhatott most hétvégén egy nemzetközi versenyre, ami nem is akármi volt: május 28. és 30. között rendezték meg ugyanis az Európa Kupát Horvátországban, Karlovacban. A versenyen 27 ország képviselte magát, több mint 100 egyesület 1713 nevezést adott le.

Polgár Dávid élete első kick-box versenyén igencsak mindent megtett, hogy érmeket szerezzen. A célja sikerült, melyért keményen megdolgozott. Kiemelkedő eredményt ért el, ugyanis 2 aranyérmet szerzett.

79 kg kezdő kick-light kategóriában két jó és küzdelmes meccs után megérdemelten lépett a dobogó tetejére. 84 kg junior kick-light kategóriában pedig az érett hozzáállás és a taktika betartása szintén sikert eredményezett, így újra a dobogó legfelső fokára állhatott.

Agrobio Classic Kick-box Club

Holczmüller Bence 2019-ben Győrben utánpótlás Európa-bajnoki címet szerzett. Most viszont már a felnőttek között lépett tatamira. Elsőéves felnőtt versenyzőként csúcsteljesítményt ért el.

Válogatott ukrán és bolgár majd újra egy bolgár sportolóval kellett megküzdenie az aranyéremért. Erős, dinamikus és kiegyensúlyozott versenyzést mutatott be. 79 kg felnőtt kick-light szabályrendszerben 1. helyen végzett, így aranyérmes lett.

Agrobio Classic Kick-box Club

„Maximálisan elégedett vagyok az év első versenyén a srácok kiemelkedő hozzáállásával és természetesen a teljesítményükkel is” – mondta lapunknak Mayer Gábor klubelnök és vezetőedző.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport