Egyértelmű üzenet a tulajdonosnak és a klubvezetésnek.
Ismét kritikussá vált a Szombathelyi Haladás pénzügyi helyzete - közölte a klub szerda esti közleményében.
Mint írják, szerdán tuljdonosi egyeztetést tartottak, ahol kiderült, a társaság nem tudta teljesíteni a márciusban esedékes februári bérek kifizetését. A fennálló szállítói és köztartozások pedig veszélyeztetik a 2024/2025 évi licenckérelemben előírt alapfeltételek teljesítését is - írtuk
Megint bajban a Haladás, nem tudják kifizetni a februári béreket 2024. March 13. 19:23 nemrég.
Ez a klub ellehetetlenüléséhez, majd megszűnéséhez vezethet.
Ezen kívül a csapatnak sem megy valami jól, és ezt elégelhette meg a Grenn White Army Haladás csoport, amely Facebook-oldalán mutatta meg a klub épületére kitett kéretlen üzenetét a tulajdonos és a klubvezetés számára.
Feliratok a Haladás pályán
Facebook
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!