Nyolc nő, nyolcféle ember. Egy dolog közös bennük. Mind ugyanabba a rituális fürdőbe járnak.
A rituális fürdő – az ortodox hagyomány része. A hagyományé…
Bizonyára nem a véletlen hozta, hogy a nézőtéren soronként egy-két férfit látni, pedig ahogy mindig, most is megtelt a terem a főpróbára.
Nők a fürdőben – titokzatos, intim misztérium, vágyott és ijesztő. Ősidők óta titkok és sejtések kötődnek hozzá. Felhorgasztja a kíváncsiságot, de megborzong tőle a kívülálló, nem meri igazán vágyni sem, hogy belásson a fürdőház homályos ablaküvegén.
Megrendítő történetet kapunk Widder Kristóf érzékeny rendezésében, keserédes humorral. Nem azért érdekes, mert fizikai valójukban csak nők vannak a színpadon. Itt vannak velünk a nőkkel egy közösségben élő férfiak is. A szereplők tetteiben, félelmeiben és reményeiben tapinthatóan velünk vannak a társak, az apák, a rokonok és ismerősök. Akár a színlapra is kiírhatnánk a nevüket.
A színpadon nyolc nő, összegyűlhetnének persze a kozmetikusnál is, vagy épp szaunaszeánszon, a mikve azonban többet és mást ígér. Az ortodox zsidó nők legtitkosabb helye ez, ahol nemcsak a szoknya, hanem a paróka alá is, a zárt női közösség legtitkosabb és legintimebb zugaiba pillanthatunk be. A mikve az a hely, ahová nemcsak férfiak, de a nem ortodox sem léphet be, a medencéjébe is csak szigorú szabályok betartása mellett, adott korú nők, adott időszakban merítkezhetnek meg. Többezer éves kőbe vésett hagyomány ez – ami nagyon mássá teszi ezt a női (kuncsaft) kört.
Csak semmi bizalmaskodás, feleslegesnek tűnő a lelkizés – szól a törvény – ezt kívánja (legalábbis a darab szerint) a tradíció, és ezt a parancsot követi a mikve felügyelője (Csonka Szilvi) is. Ő a beavató, aki bábáskodik a szertartás tisztasága felett. A cél ennyi, a nők megtisztuljanak, hogy újra érintkezhessenek férjükkel – nincs gyónás, a pletykálkodás is tilos – elvileg.
A bonyodalom ott kezdődik, hogy betoppan egy új felügyelő (Hermann Flóra), akinek fontosabb az igazság, mint a puszta törvény. Kettejük konfliktusa határozza meg és alakítja azokat a női sorsokat, melyek az elhallgatás, a hűség, a szeretet és az ellenszegülés hullámaiban merülnek alá újra és újra a mikvében. Végső soron kettejük harca lesz az, amiről aztán az egész 20. század emancipációja szól…
Mindez a WSSZ színpadán. Nyolc különböző helyzetű és korú nő találkozik, akik történeteket hallgatnak el vagy osztanak meg egymással saját életükről és gondjaikról. Mindannyian a nőiség megélésének egészen más szakaszában vannak éppen. Sodródnak szerepek és elvárások között, aztán együtt keresik helyüket, női és emberi létük értelmét a férfiak által uralta világban.
Közben a darab olyan aktuális kérdéseket vet fel: mi végre a hit és a törvény, hol a határ, mibe szólhat bele a közösség, mi fontosabb, az egyén, családi kötelékek vagy a vallás, mi a női identitás, mik a női szerepek. Szól nem mellesleg a családon belüli erőszakról is…
De nem mindenki élheti túl…
Látszatra a Mikve Barbie (rózsaszín) babaháza, azon kevés helyek egyike, ahol a nők egymásra, magukra figyelhetnek. A darab elején azonban kiderül, hogy a korábbi mikvefelügyelő szülés utáni depresszióban szenvedett, és öngyilkos lett a medencében. Hogyan maradhat továbbra is szent hely a mikve? Ami megvéd, az meg is ölhet? Szimbolikus – erős kezdés…
A Mikve egyrészt az a fizikai tér, amelyben ez a történet kibontakozik, de megtestesíti a vallási közösséget is, amelyben ezek a nők kénytelenek élni, a törvényekkel szabályozott világot, amibe a nő kénytelen – fejet hajtva – alámerülni.
Itt találkozik a Befolyásos Ember bántalmazott felesége (Bálint Éva) és a vallásos regulát bölcsen betartató fürdővezető (Csonka Szilvi), aki nálam ezért a szerepért biztos, hogy díjat érdemelne: éretten és szépen, sokszínűen hozza ezt a korlátoltságában is bölcs, szigorú és alázatos karaktert. Ugyanilyen erős az új mikvefelügyelő szerepében Hemann Flóra is.
De van itt a pletykára éhes sokgyermekes anya (Nagy Cili), a szókimondó Nagy-Bakonyi Boglárka, a sztár énekesnő, aki férje unszolására látogatja csak a mikvét. Bálint Éva, a megalázott feleség, aki a szemünk előtt gyógyul, lesz a csendes beletörődő megalázott emberből sorsát felvállaló, magáért kiálló nővé. Aztán el ne feledkezzünk Németh Juditról, akitől az előadás egyik legmegrázóbb és legőszintébb pillanatát kapjuk: amikor a sok paróka alól felsejlik az elhallgatott valódi sors – egy élet fájdalmával.
Ne gondoljuk azonban, hogy ez csak egy zsidó történet, hogy nekünk emancipált, dolgozó magyar nőknek (pláne férfiaknak) semmi közünk már ehhez…
A teljes cikk a longform.hu oldalon olvasható.
Zsidó rituális fürdők Szombathelyen I.
2013.
April
05.
05:02
újraolvashatjátok…
