Két csalódott csapat csatájaként szokták jellemezni a bronzpárbajt, amit ezúttal a Falco által legyőzött Körmend és a Szolnokkal szemben az elődöntőben alul maradt Albacomp vív meg egymással. A két csapat első meccsét csütörtök délután Székesfehérváron vívták meg az együttesek.
Csalódott csapatok csatája, szokták mondani, ám a mérkőzés kezdetekor mind a két együttes hasonló elszántsággal vetette bele magát a küzdelembe. A kezdet mégis a Körmendnek sikerült jobban, főként Ferencz pontjaival és egy 0-8-as szakasszal, magabiztosan hozták a körmendiek az első 10 perccet.
Amilyen jól sikerült körmendi szempontból az első etap, olyan katasztrofális lett a második. Az Albacomp ugyanis magára talált, a vendégek pedig nem találták játékuk ellenszerét. Az Albacomp továbbra is igyekezett fogást találni a vendégeken. Hollis triplájával át is vették a vezetést, ezt pedig már a nagyszünetre nem is engedték ki a kezükből.
A nagyszünet után Hollis kosara nyitotta a második félidőt. Ezzel pedig 5 pontosra nőtt az Albacomp előnye. Bell kosarával még egyszer vissza tudott jönni a versenybe a Körmend, 42-42-őt mutatott ekkor az eredményjelző. Keller azonban nem csak magasságban nőtt ezúttal a mezőny fölé, így pedig a 3 pontos fórral várhatta a Fehérvár a folytatást.
2-3 ponton mozgott az együttesek közti differencia. A 34. percben azonban El-Amin és Simon gyorsan hozott össze 5 pontot, ez pedig a Körmendet időkérésre kényszerítette. Mladenovics triplájával úgy tűnt, hogy eszmél még a vasi gárda, ám a hazaiak pontjait Simon Balázs triplája duzzasztotta meg és így 11 pont tátongott már a csapatok között. Ez már sok volt a Körmendnek, nem is tudtak faragni belőle a meccs végére.
Braniszlav Dzunics, az Albacomp edzője: A találkozó elején kissé görcsösen játszottunk, de aztán a második 10 percben már feloldottunk és jól védekeztünk, a lepattanókat is jól szedtük. A hajrában aztán a kinti dobásaink is ültek, ez pedig azzal párosulva, hogy nagy erőket mozgattunk meg a siker érdekében, döntőnek bizonyult.
Zoran Martic, a Körmend edzője: A jó kezdés után, nagyon sok hibát vétettünk, amit az Albacomp ki is használt. Később már ezt már nem tudtuk korrigálni.